Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Tihanyi György szerint aki bejut az országos döntőbe, csak győztes lehet

Aki az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen hatvan százalék feletti teljesítményt ér el, jeles szakmunkás, illetve technikusi bizonyítvánnyal a kezében fejezi be az adott tanévet. A győri Jedliket idén három tanuló képviselte a rangos megmérettetésen, amiről felkészítőjük, Tihanyi György beszélt.

Tihanyi Györggyel televíziónk 2017 márciusban készített interjút. A győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnázium pedagógusa akkor szakmai pályafutását mutatta be, és széles ismertsége okán családjáról is beszélt.
Újabb beszélgetésünk aktualitását az adta, hogy az iskola tanulói idén is kiemelkedő eredményeket értek el a Budapesten megrendezésre kerülő Szakma Sztár Fesztiválon. A jedlikes diákok a rangos országos szakmai tanulmányi versenyen megszerezték az első, a második és a negyedik helyezéseket. A többfordulós megmérettetést a felkészítő tanár elevenítette fel. A szervezés már tanév elején, vagyis szeptemberben elkezdődött a tanulók kiválasztásával és motiválásával, valamint az intenzív felkészítéssel. Az első forduló a kereskedelmi és iparkamarák által megrendezett írásbelivel kezdődött. 2018-ban több mint 7500 tanuló jelentkezett a 43 szakmára, majd az eredmények alapján foglalkozásonként tíz diák jutott tovább a második fordulóra. Itt már gyakorlati feladatok várnak a középiskolásokra. Az újabb szűrőt követően öten-hatan folytathatják a versengést az országos döntőben.
A háromnapos verseny a teljes nyilvánosság mellett zajlik a fővárosi Hungexpo területén – tette hozzá a pedagógus. – Reménykedtünk, hogy nagyon jó eredményeket érünk el, de aki ide bekerül, az már csak győztes lehet. Tanulóim az első, a második és a negyedik helyet szerezték meg. Nemcsak a CAD-CAM informatikusok, hanem a többi szakmában is nagyon jó eredményeket értünk el.

A minden évben nagy érdeklődésre számot tartó versenyt idén Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg, de az eredményhirdetés is ünnepélyes keretek közt rendezik meg. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara emelkedett hangulatú díjátadót szervezett a megyeszékhelyen. A dobogós helyezést elért diákokat külön köszöntötték a parlament felsőházi üléstermében, ahol dr. Kövér László házelnök és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara adott át elismerő okleveleket.
Tihanyi György szerint a tanulók szakmai tudásán kívül sok múlik azon, hogy mennyire motiválhatóak a fiatalok, s mivel magát nem említette meg, véleményét a következővel ki kell egészíteni: Legalább annyira számít a felkészítő tanár hozzáállása, igyekezete.

Beküldés dátuma: 2018. 08. 06.

Kapcsolódó hírek

További hírek