Aktuális televízió, újság, rádió és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!

Színes programok a csornai majálison

A város Ifjúsági, sport és kulturális bizottsága a tavaszi programok közül tavaly főleg a gyermeknapra fókuszált, idén viszont úgy döntöttek, hogy nagyobb majálist szeretnének. Mivel a premontrei parkban megkezdődtek a felújítási munkálatok, más helyszín után kellett nézniük.

– A 2014 előtti általános csornai közvélemény szerint a városban nem történt semmi – utalt arra Antal Krisztián, hogy  hiányolták az emberek a szabadidős programokat. A mostani városvezetés ezért kiemelt feladatának tekintette a rendezvények szervezését. – Ezért találtuk ki, hogy legyen minden évben városnap, melyen kicsik és nagyok egyaránt jól érzik magukat.  A városnapok nagyon jól sikerültek, idén már ötödik alkalommal fogjuk megszervezni. Ezenkívül kisebb rendezvényekkel is megpróbáljuk kicsábítani az embereket a szabadba. Ilyen a nemrég megtartott húsvéti állatsimogató, mely idén palacsintasütéssel is kiegészült – mondta az Ifjúsági, sport és kulturális bizottság elnöke. Hozzátette: Május elseje a legalkalmasabb arra, hogy a tavasz folyamán is legyen még egy, a város rangjához illő jelentősebb program. A felnőttek és a gyermekek kedvükre válogathattak a művelődési központ környékén tartott programok közül. A Zumba Fitness után a színpadra lépett a Neoton Party Band, majd a Starlight Dance adta elő műsorát. A kisebbeket a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia szórakoztatta, ezenkívül különleges játékokat próbálhattak ki a gyerekek. Sokaknak felkeltette az érdeklődését a „giga bike” trükkös bringa, valamint az extrém hinta. Az utcabál közönsége a Hello Kids Partyzenekart hallgathatta meg, este pedig Völgyesi Gabi és Kovacsics Ádám adta elő a Unique ismert dalait.

Beküldés dátuma: 2019. 05. 07.

Kapcsolódó hírek

További hírek