Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hallgasd a Rábaköz Rádiót online a weboldalunkon!
Hirdetés

Megyei elismerést kapott a biológiatanár

Takácsné Nagy Gabriella az Oktatási Hivatal Győri Pedagógiai Oktatási Központja által szervezett ünnepségen vehette át nemrég a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj közoktatási tagozatának elismerését. A csornai Széchenyi pedagógusa már a középiskolában tudta, hogy a biológia és földrajz szakokat választja.

Takácsné Nagy Gabriella biológia–földrajz szakos tanárt Hudy Endre igazgató vette fel a Széchenyibe (akkor nevén Bodnár Alajos Általános Iskolába), ahol napközis nevelőként kezdett, majd Cseh Lászlóné nyugdíjba vonulása után került a felső tagozathoz.
A csornai tanár a pécsi Janus Pannonius Tanárképző Főiskolán végzett. Általános iskolai és gimnáziumi évei alatt olyan pedagógusok oktatták, akik megkedveltették vele a természettudományos szaktárgyakat. Azóta is hálával gondol általános és középiskolai nevelőire; közülük Dreisziger Miklósné, Bognár Csabáné, Soós László és Somogyi Géza nevét említette.

Hosszú pályafutása során fel sem merült benne, hogy más intézményben kellene dolgoznia, mert elmondása szerint valamennyi vezetőjétől megkapta azt a lehetőséget, hogy szakmájában maximálisan kiteljesedhetett. A gyerekek nevelése szintén sok örömet szerzett neki. A növény- és állatvilág mellett az embertan is legalább olyan érdekes volt számára.
Az iskolarendszerben bevezetett változások sosem zavarták különösebben, mert tudomásul vette, ha új tanterv szerint kellett dolgoznia. Szerinte a tudományág alapjai sosem változnak, amely nagyban meghatározza az oktató-nevelő munkát. Az átalakulásokat úgy fogta fel, hogy esélyt kapott a megújulásra és szívesen tanulmányozta az új tankönyveket, valamint munkafüzeteket. A pedagógus nem hagyott ki egyetlen szakmai továbbképzést sem, ezenkívül önképzéssel fejleszti magát. Tanulóinak felzárkóztatása mellett mindig nagy hangsúlyt helyez a tehetséggondozásra, aminek legékesebb példái a megyei és országos versenyeken kiválósan teljesítő diákok.
A munkaközösség-vezető tanári pályájával párhuzamosan, két évtizeden keresztül a vöröskereszt tanárelnökeként vállalt jelentős szerepet városában. Segítette és támogatta a helyi erdei iskolaprogramot.

Beküldés dátuma: 2017. 07. 14.

Kapcsolódó hírek

  • Stabil működés és ambiciózus jövő Csornán

    – Olyan költségvetés került az asztalra, amely biztosítja a település működését és garantálja a fejlődést – állapította meg Csorna város idei büdzséjéről Major András.

További hírek