Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Megkezdte szolgálatát az új beledi lelkész

A beledi evangélikus gyülekezet augusztus 15-én értesült arról, hogy elfogadták a másfél évvel ezelőtt beadott pályázatukat. Bíznak benne, hogy meglesz hozzá az önrész, és sikerül felújítani a templom közel száz éve készült tetőszerkezetét.

A beledi evangélikus gyülekezetnél két hét után ismét lelkészváltásra került sor. Béres László huszonhat esztendeig szolgálta a híveket, majd Blatniczky János Dániel vette át tőle a stafétabotot. A Blatniczky család augusztus 10-e környékén jelentette be, hogy elköltöznek Budapestre. A gyülekezetet váratlan helyzet elé állította a lelkész hirtelen távozása, mert pótlására alig maradt idejük, hiszen szeptember elején indul az iskolások hitoktatása. Ráadásul nagy vállalások előtt áll a gyülekezet: Vásárosfalun templomépítésbe kezdenének, a beledi templom tetőzetének felújítására pedig 22,5 millió forintot nyertek. Az önrész előteremtéséhez 4-5 millióval járulna hozzá a Magyarországi Evangélikus Egyház. Szeretnék, ha idén ősszel elkészülne a torony és a toronysüveg javítása, hogy tavasszal elkezdhessék a tetőzet felújítását.
A munkák lebonyolítása lelkész nélkül majdhogy nem elképzelhetetlen – fejtette ki véleményét Buthi Gyula. Az egyházközség felügyelője azt is elmondta, hogy szerencséjükre Mesterházy Balázs esperes ajánlására hamar képbe került az utód. Orosházáról jönne Beledre egy győri származású lelkésznő. Az egyházközség vezetőségi találkozója után másfél héttel döntött a presbiterium a következő lelkész személyére vonatkozóan. Ihász Beatrix 24 éves szolgálattal a háta mögött vállalta el Beledben a lelkészi feladatokat. A gyülekezet tagjai annak is örülnek, hogy tapasztalt tiszteletes kerül a településre és remélik, hogy elődjénél hosszabb ideig marad náluk. A lelkészváltás anyagi kiadást is jelent a gyülekezetnek, hiszen fel kell újítani a parókiát, ahol a veszélyessé vált villamos hálózatra is ráfér a korszerűsítés. Volt dolga a vízvezeték-szerelőnek és a festőnek is az épületen.
Buthi Gyula röviden bemutatta az Ihász családot: a lelkésznő férje zenetanár, aki Pápán fog dolgozni, ötéves kisfiukat pedig a beledi óvodába íratták be.

Beküldés dátuma: 2017. 09. 13.

További hírek