Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Lovas ügyességi verseny Kapuváron

Idén megszakadt a korábbi évekre jellemző széria, vagyis a 2018-as Szent Anna-napi lovasnapokon a rajtengedély- és fogathajtóvizsgával rendelkező, megszokott résztvevők mellett több ifjú tehetség is kipróbálta magát. Többen gyakorlásnak szánták az éles helyzetben való megmérettetést, ezért versenyen kívül teljesítették a távot.

A rendezvény rangját, színvonalát jelzi, hogy minden meghívott elfogadta a 2018-as lovas ügyességi versenyre szóló invitálást – nyilatkozta Sipőcz Attiláné. A Bem utcai MEDOSZ-sporttelepen csemetékkel pótolták a néhány éve kivágott fákat, ezért egyelőre kevés az árnyékos hely, de a szervezők úgy gondolták, a szikrázó napsütés sem szegheti a lovas bemutatók iránt érdeklődők kedvét. Számukra a legfontosabb időjárási körülmény az esőmentesség.
A lovas versenyek délelőtt tíz órakor kezdődtek az ünnepélyes megnyitóval. A korosztályonként benevezett lovasok több kategóriában mérhették össze tudásukat, mert volt futószáras bemutató, vezetőszáras ügyességi, kezdő és haladó ügyességi verseny, továbbá díjugratás a kevésbé rutinosaknak és a profibbaknak. Különleges versenyszám a „Ride & drive”, vagyis „Lovagolj és autózz!”.
Tehát az első nap kizárólag a lovasok versengéséről szólt, másnap pedig a fogatosok pattantak nyeregbe, illetve szekérre. Ők egyes, kettes, póni, „C” és „D” kategóriában indultak el a kijelölt pályán. A program zárásaként több mint félórás könnyűlovas harci bemutatóval kedveskedtek az érdeklődőknek, akik kipróbálhatták a IX-X. századi fegyvereket. Sötétedés után mulatós fesztivállal és lovas bállal fejeződött be a különleges nap.
A Kapuvári Lóbarátok Köre Egyesület elnökhelyettese leszögezte: A versenyzők minden alkalommal megadják a tiszteletet a nézőknek és a zsűrinek, de még társaiknak is azzal, hogy szépen, alkalomhoz illő eleganciával felöltözve vonulnak a pályára, ahol tetszetős lovaglást és hajtást mutatnak be.

Beküldés dátuma: 2018. 08. 07.

További hírek

  • Állandóság és megújulás a 16. alkalommal megrendezett beledi pünkösdi fesztiválon

    Beled polgármestere szerint a hosszú idő óta népszerű rendezvényt két dolog biztosan pozitív irányba befolyásol: az egyik, hogy jól kiválasztott állandó időponthoz kötődjön, a másik pedig az, hogy időnként meg tudjon újulni, s nemcsak a változatosság miatt, hanem az észszerűség, szükségszerűség elve mentén is.

  • Creative Chef: Apa és lánya jól kifőzték

    – Meg sem próbálom utánozni, mert nem tudnám megcsinálni ugyanilyenre, rosszabbra meg nincs értelme – mondta Nagy Ottó, miután közös főzésbe kezdett lányával Eszterrel.

  • Pörögnek az események Kapuváron

    Hámori György nyári eleji interjújában nemcsak a legutóbb rendezett városi programoktól beszélt, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen önerős beruházások várhatóak még a közeljövőben.

  • A sportra alapozza jövőjét az országos dobogós helyezést elért kapuvári atléta

    Varga Milán, az országos atlétikai verseny harmadik helyezettje az eddigieknél is magasabb szinten szeretné folytatni az atlétikát, így ennek megfelelően választotta ki a középiskolát.

  • Minibölcsődét avattak Farádon

    Farádon vidám gyerekzsivaj tölti be az egykor némaságra ítélt, lakatlan házat. Egyelőre minibölcsőde működik a felújított épületben, de idővel akár még több kislány és kisfiú népesítheti be a helyiségeket.