Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Közlekedési eszközök a világháborúban

A háborúk során kulcsfontosságú volt, hogy milyen gyorsan tudták megoldani a hadianyag és a katonaság szállítását. Ebben volt nagy szerepe a közlekedési eszközöknek, melyek közül szinte valamennyit bevezették a cél érdekében.

Pavlóczki Béla az iskolában gyakran megkérdezi diákjaitól: A világháborút a háborútól mi különbözteti meg? A tanulók ügyesen válaszolnak: A „sima” hadjáratban nincs annyi halálos áldozat és nem keletkezik akkora anyagi kár, illetve jóval kevesebb ország harcol egymás ellen, míg a világháborúra ezt nem lehet elmondani. Az első világháborúban a közlekedési eszközök széles spektrumát használták: a személyautóktól kezdve a teherautókon át használták a vasutat, a légi eszközöket, a motorkerékpárokat, a kerékpárokat, sőt még a tankokat is.
A repülőeszközök közül háromfélét használtak: a léghajót, a repülőgépeket és a különböző léggömböket.
– Zeppelin gróf Schwarz Dávid özvegyétől vásárolta meg a merev vázas léghajó szabadalmát és kezdte el fejleszteni ezt a közlekedési eszközt. Az első próbautazásra az 1900-as években került sor, mely olyan nagy hatású fejlődést idézett elő, hogy az 1910-es brüsszeli világkiállítás alkalmával már menetrendszerű járatok közlekedtek a különböző országokból. A történelem első légitámadását is egy zeppelinnel indították a németek a francia főváros ellen. 1917-ben a német léghajók legénysége már használta az ejtőernyős hátizsákokat – mesélte a történelemtanár, aki felhívta a figyelmét a Németországba utazóknak, hogy Friedrichshafen múzeumában láthatóak még azok a nagy hangárok, melyekben fel lehet menni a zeppelin parancsnoki hídjáig.
1915-től rádiós összeköttetés is működött a földi irányítással, melytől kezdte összehangolt repülőgépes akciókat terveztek.
Azt tudom mondani, hogy az első világháborút a repülőgépek nyerték meg.

Beküldés dátuma: 2016. 10. 27.

Kapcsolódó hírek

  • Változások a kiskórházak életében

    Teljes ágykihasználás mellett működik a kapuvári Lumniczer Sándor Kórház és Rendelőintézet rehabilitációs részlege, ami kisebb várólistát eredményezett.

További hírek