Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Jó időbeosztással mindenre sor kerül - vallja Tihanyi Márton

A kiváló tanulmányi eredemények és a szabadidős tánc-, valamint sporttevékenység sok áldozatot követel a fiataloktól. Így van ezzel Tihanyi Márton is, akinél a számítógépezés és tévézés sokszor a háttérbe szorul, de a csornai diák szerint, ha valamit fontosnak tart az ember, akkor sok mindenről le lehet mondani.

Nem esik messze az alma a fájától, vagyis amilyen a szülő, ahhoz hasonló a gyermeke. A Tihanyi családra ráillik a magyar közmondás, hiszen az informatikatanár fia, Márton is több mindenben jeleskedik. A Csornai Széchenyi István Általános Iskola volt tanulója nemrég kapta meg a „Csorna Város Érdemes Diákja” kitüntetést: «Mindvégig kitűnő tanulmányi eredményét példaértékű szorgalommal és kitartással, kiemelkedő felkészültséggel érte el. Alsó tagozatos kora óta a tanulmányi versenyekre lelkiismeretesen és alaposan felkészült, biztos tudással rendelkező résztvevője volt. Kötelességtudó, megbízható, alapos tudással rendelkező tanuló.»
A fiú viszonylag könnyen megérti az új dolgokat, és ha olyan ismerettel találja szembe magát, amelyben kevésbé otthonos, szüleitől bármikor segítséget kérhet. Céljai elérésében a szorgalmat első helyen jelölte meg, mert csak teljes erőbedobással érdemes küzdeni az eredményekért. Márton sok irányú tevékenységét jó időbeosztásának köszönhetően képes teljesíteni. A Széchenyi egykori diákja a történelem, az informatika és az idegen nyelvet tanulta a legszívesebben. – Az angol különösen fontos, hiszen olyan világnyelv, amelyet mindenhol megértenek – érvelt Tihanyi Márton. Felsorolta tanórákon kívüli elfoglaltságait: négyévesen beiratkozott a néptánciskolába, elsős kora óta pedig a Csornai Sportegyesület labdarúgó utánpótlás csapatait erősíti. Emiatt a táncpróbák és az edzések időpontjait össze kell hangolni. A csornai fiatal abban bízik, hogy középiskolásként is tud majd időt szakítani eddigi hobbijaira. Elmondta, hogy győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnázium CAD-CAM két tannyelvű angol szakán fog továbbtanulni.

Beküldés dátuma: 2018. 08. 06.

További hírek

  • Állandóság és megújulás a 16. alkalommal megrendezett beledi pünkösdi fesztiválon

    Beled polgármestere szerint a hosszú idő óta népszerű rendezvényt két dolog biztosan pozitív irányba befolyásol: az egyik, hogy jól kiválasztott állandó időponthoz kötődjön, a másik pedig az, hogy időnként meg tudjon újulni, s nemcsak a változatosság miatt, hanem az észszerűség, szükségszerűség elve mentén is.

  • Creative Chef: Apa és lánya jól kifőzték

    – Meg sem próbálom utánozni, mert nem tudnám megcsinálni ugyanilyenre, rosszabbra meg nincs értelme – mondta Nagy Ottó, miután közös főzésbe kezdett lányával Eszterrel.

  • Pörögnek az események Kapuváron

    Hámori György nyári eleji interjújában nemcsak a legutóbb rendezett városi programoktól beszélt, hanem arra is felhívta a figyelmet, hogy milyen önerős beruházások várhatóak még a közeljövőben.

  • A sportra alapozza jövőjét az országos dobogós helyezést elért kapuvári atléta

    Varga Milán, az országos atlétikai verseny harmadik helyezettje az eddigieknél is magasabb szinten szeretné folytatni az atlétikát, így ennek megfelelően választotta ki a középiskolát.

  • Minibölcsődét avattak Farádon

    Farádon vidám gyerekzsivaj tölti be az egykor némaságra ítélt, lakatlan házat. Egyelőre minibölcsőde működik a felújított épületben, de idővel akár még több kislány és kisfiú népesítheti be a helyiségeket.