Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Emlékérem a Pannon-Víz munkatársának

Ma már a világ egyik legtermészetesebb dolgának tartjuk, hogy ha megnyitjuk a csapokat, tiszta ivóvíz folyik a poharunkba. Egyszerű rutin mozdulat, ezért bele sem gondolunk abba, hogy hányan fáradoznak azért, hogy a kutaktól a felhasználókig eljutó víz fogyasztható legyen. A Víz Világnapján a „vizes” szakemberek munkáját ismerték el.

Bognár Lajos, Pannon-Víz hálózatszerelője a víziközmű ágazatban Víz Világnapi Emlékérmet kapott a Magyar Víziközmű Szövetségtől a víziközmű szolgáltatásban végzett odaadó és eredményes tevékenységének elismeréséül. A szakember nagyon örül annak, hogy értékelik és megbecsülik a munkáját, különösen azért, hogy ilyen rangos díjjal jutalmazták. Az elismerést színvonalas rendezvény keretében adták át a Pesti Vigadóban.
Bognár Lajos 1981-ben érkezett a Pannon-Víz Zrt.-hez, és rögtön a fürdőüzemeltetéshez került. Ezt a munkát húsz évig végezte, a téli időszakban pedig hálózati szerelőként tevékenykedett egészen 2000-ig. Amikor a fürdőt magánkézbe adták, visszakerült az ivóvízhálózat-szerelési munkálatokhoz, 2011 óta pedig raktárosként tevékenykedik.
Kollégáival korábban is részt vett az országos szakmai versenyeken: 2012-ben Székesfehérvárról elhozták az első díjat, a Sopronban megrendezésre kerülő tavalyi megmérettetésen pedig a középmezőnyben végeztek.
A Pannon-Víznél dolgozó szakemberek elsődleges feladatuknak tekintik, hogy minél tökéletesebb kiszolgálásban részesüljenek a fogyasztók. A víz az egyik legalapvetőbb dolog az életünkben, nélküle megállna minden – fogalmazott Bognár Lajos.

Beküldés dátuma: 2019. 04. 08.

Kapcsolódó hírek

További hírek