Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

Egyre élhetőbbé válnak a néhány száz lelkes kis települések

A lakosságszámot tekintve Sopronnémeti kiheverte a kb. tíz évvel ezelőtti mélypontot, amikor csupán kétszázhatvankét személy élt a faluban. Azóta valamicskét gyarapodtak – állapította meg a falu vezetője.

Az elmúlt években közel százmillió forint pályázati pénzzel gazdagodott a háromszáz egynéhány lelkes Sopronnémeti önkormányzata. A forrás egy részét épületek és járdák felújítására fordították. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából „Büszkeségpont” épült a településen, ezenkívül köztéri szobrot emeltek a község egyik kiemelkedő alakjának, Tóth Antalnak is. Jelentős költségmegtakarításra számítanak a polgármesteri hivatal tetőzetén elhelyezett napelemektől. A projekt Farád és Bősárkány községekkel közös konzorciumban valósult meg. Az új könyvtárhelyiséget modern bútorokkal látták el – hozott példákat a fejlesztésekre Bognár Sándor.
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program pályázatán nyert 50 millió forintból pedig közösségi programokat, képzéseket és rendezvényeket valósítottak, illetve valósítanak meg. A projektek nem zárultak le, és 2019-ben is folytatódnak a főként hátrányos helyzetűek számára meghirdetett előadások. Az érintettek havonta két alkalommal vehetnek részt a programokon, melyeken olyan szakemberek útmutatásait hallgathatják meg, akik segítséget nyújtanak a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben, illetve az egészségtudatos életmód kialakításában, valamint az önismereti módszerek elsajátításában. Az eddigi kurzusok elnyerték a lakosság tetszését – tette hozzá Sopronnémeti polgármestere. Idén nyáron húszan ötnapos hévízi táborozáson vehettek rész, melynek költségeit szintén a pályázati forrásból finanszírozták. Bognár Sándor szerint a nyaralás sokaknak nagyon nagy élményt jelentett, hiszen rossz anyagi helyzetük miatt nem keríthettek volna sort a különleges vakációra.

2015-2016-ban az önkormányzat hét olyan üresen álló lakást vásárolt meg, melyek egy részét felújítás után továbbértékesítették, a többit pedig kiadták bérleménybe. Bognár Sándor úgy véli, többek között ez is közrejátszott abban, hogy mára stabilizálódott az itt élők száma, tehát nem csökkent, hanem mérsékelten növekedett. A fiatalok részéről egyébként lenne igény a használt lakásokra, de az eladó ingatlan egyre kevesebb. Az önkormányzat azért vásárolta fel néhány éve a használaton kívüli házakat, mert szeretett volna segíteni az otthont kereső pároknak, családoknak. A jelentkezőknek további könnyítést jelentett, hogy részletekben törleszthetik a lakások árát.
A Sopronnémetit több mint húsz éve vezető polgármester sokat sejtető mosollyal nyugtázta arra vonatkozó kérdésünket, hogy hány megoldandó feladat vár a településre. Továbbra sem tettek le a fedett piactér kialakításáról, amit pályázati pénzből szeretnének kivitelezni. Fel fogják újítani a falu központjában lévő, közösségi házként funkcionáló épület külső burkolatát, ezenkívül kisebb gépvásárlást terveznek. Elsőbbséget élvez a kamionok által tönkretett Hunyadi utca felújítása, ezért néhány éven belül szeretnék sorra keríteni ezt a beruházást. Tervezés alatt van a kenukikötőnek és is helyet adó pálya környékének fejlesztése, ahova szabadtéri színpaddal kiegészített, egyfajta kulturális és szabadidőközpontot képzeltek el, a kisebbeknek pedig játszóteret alakítanak ki. A rossz állapotban lévő sportöltözőt elbontanák, és helyette a mai kor követelményeinek megfelelő új objektumot építenének.

Beküldés dátuma: 2018. 12. 20.

Kapcsolódó hírek

  • Tisztelet a falu legidősebb lakóinak

    A nagyszülők a családon belül hatalmas támogatást jelentenek az unokák nevelésében. A mindennapok során nemcsak a betűvetés elsajátításában segédkeznek, hanem példájukon keresztül megmutatják, mit jelent a hit ereje, amely átlendíthet a nehézségeken.

További hírek