Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Az LMP nem támogatja az unió menekültügyi politikáját

Az LMP szerint a korábban megszerzett jogokat hiba lenne megvonni, ezért visszaállítanák a rendvédelmi dolgozók 2012 előtti nyugdíjazási rendszerét, és a határon túli magyarok megtarthatnák állampolgárságukat. A pártnak kormányra kerülése esetén rengeteg tennivalója lenne: többek közt haladéktalanul megszüntetné a pénzért árult letelepedési kötvényeket.

Demeter Márta, az LMP biztonságpolitikai szakértője tavaly év végén látogatott Csornára, ahol a tájékoztatóját követően válaszolt a lakossági fórumon elhangzott kérdésekre.
A párbeszéd Koós László gondolatmenetével kezdődött. Az LMP megyei programszervezője arról beszélt, hogy 2012. január 1-jével a Fidesz-kormány visszamenőleges hatállyal szüntette meg a rendvédelmi szervek hivatásos állományának korai nyugdíjazási rendszerét. Köztudott, hogy a korábbi szolgálati nyugdíjak helyett szolgálati járandóságot folyósítanak az érintetteknek. Emiatt rengetegen kerültek olyan helyzetbe, hogy az átminősített nyugdíjuknak a mindenkori adó mértékével csökkentett részét kapják csak meg.
– A legnagyobb igazságtalanságok egyike, amikor az embereket megfosztják a jogaiktól. A teljes hivatásos állomány elvesztette a szolgálati nyugdíját. Ez váratlanul ért mindenkit, még a politikusokat is. Felmerül a kérdés, hogy miért tehette meg ezt a kormány, és miért generált megosztottságot. A megoldás az lett volna, hogy felmenőrendszerben alakítják át a korkedvezményes nyugdíjat, és ha olyan társadalmilag igazságos nyugdíjrendszert hoznak létre a hivatásos állományúaknak, amely megbecsüli a munkájukat, elismeri azt a szolgálatot, amit a hazának tettek, ugyanakkor ösztönözné őket a rendszerben maradásra. Az érintettek számára megalázó hangulatkeltéssel osztották meg a társadalmat, mert nem igaz, hogy mindenki 40 évesen ment el nyugdíjba. Korábban a létszámleépítésekkor inkább nyugdíjlehetőséget biztosítottak a hivatásos állomány tagjainak, mint hogy kikerüljenek a rendszerből mindenféle juttatás nélkül – mondta Koós László.
Demeter Márta a jogos felvetésre a következőképpen reagált: Az LMP megszüntetné az indokolatlan levonásokat, a teljes szolgálati járandóságot, és visszaadná a nyugdíjas státuszt a hivatásosoknak. Aki továbbra is szeretne szolgálatot vállalni önkéntes tartalékosként, annak lehetővé tennék, de ne kényszer árán tegye ezt. Bízzák az érintettek szabad választására a döntést. A hivatás megbecsültségéhez méltányos, társadalmilag igazságos nyugdíjrendszerre van szükség. Nem szabad hagyni, hogy az emberek létbizonytalanságba kerüljenek, sőt családtagjaik is sokszor kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Az LMP szerint vissza kell adni a rendvédelmi dolgozók megbecsülését.

A biztonságpolitikához kapcsolódott Molnár Ferenc felvetése, mely a migránskérdést feszegette, hisz állandó téma, és valószínűleg még sok évig az marad. A hozzászóló nézete szerint a Fidesz jó védekezési mechanizmust választott, majd hozzátette: Jobbára csak az országon áthaladó migránsokról beszélhetünk. Ugyanakkor utóbbi tény sem változtat azon, hogy a magyarok nem kedvelik az idegen országokból érkező, tisztázatlan háttérrel rendelkező embereket. Az LMP ha kormányzati pozícióba kerülne, ugyanezt a taktikát választaná, vagy teljesen mást terveznek? – hangzott a kérdés.
Az LMP kategorikusan szétválasztaná a megélhetési bevándorlást és a menekülthullám kérdéskörét. Demeter Márta szerint a kormány ezt a két fogalmat egyben kezelte. Az állami intézményrendszeren is végigmenő durva propaganda a társadalmon belül is rombolást idéz elő. A Fidesz-kormány kizárólag politikai utasításokkal kívánja kezelni a problémát a rendszerszintű gondolkodás helyett, ezért hiányzik a valódi megoldás.
– 2015 januárjában én is ott voltam azon a bizottsági ülésen, amelyen az illetékesek tájékoztatást adtak arról, hogy több mint százezer ember tart Magyarország felé. Azt is tudjuk, hogy a rendszerváltás óta évente tízezrek érkeztek a Balkán felől. Az említett ülésen a teljes ellenzék felsorakozott a mellé, hogy fel kell készülni a menekülthullámra. Ehhez képest 2015 augusztusáig a kormány semmit sem csinált, vagy talán annyit, hogy legyártatták a plakátokat – mondta a politikus, aki szerint a kormány felelőssége, hogy szanaszéjjel sereglettek a migránsok az országban, mintegy demonstrálva azt, hogy mekkora veszélynek vagyunk kitéve. A kormány bénultságát jelzi, hogy a párizsi robbantó simán átutazott hazánkon.
– Az LMP nem véletlenül mondja azt, hogy nem fogja lebontani a kerítést, de a pénzért árult letelepedési engedélyeket meg kell szüntetni – tette hozzá.
Kettős beszéd jellemzi a kormányt: migránsozó bevándorlás ellenes propagandája mellett 300 ezer euró ellenében – érdemi ellenőrzés nélkül – 20 ezer embernek adott élethosszig tartó letelepedési engedélyt offshore cégeken keresztül. Legalább két esetben kiderült, hogy nem működik rendesen az a négyes szűrő, melyen át kellene mennie ezeknek az embereknek: az alkotmánybíróság, a bevándorlási hivatal, a rendőrség, valamint a terrorelhárítás ellenőrzésén. Oknyomozás során derült kit, hogy nem egy esetben elítélt bűnöző kapott magyarországi letelepedési engedélyt. A megvásárolt több mint 6 ezer kötvénycsomag ugyanennyi személyt jelentene, viszont több mint 13 ezer fő a családegyesítés révén jutna ugyanezen jogokhoz, akiket egyáltalán nem ellenőriznek. A Fidesztől hallunk a legtöbbet az offshore lovagok elleni küzdelemről, a magyar államkötvényeket mégis legálisan értékesítik az adóparadicsomokban bejegyzett, külföldinek minősülő cégek.

Nagy Domokos a következő kérdést tette fel az előadónak: Mi az LMP elképzelése a határon túliak külföldi szavazataival kapcsolatban?
– A szerzett jogot nem lehet elvenni – fogalmazott Demeter Márta, aki szerint nem szabad támogatni egyetlen olyan kezdeményezést sem, amely a határon túli magyarokat megfosztaná az állampolgárságuktól vagy választójoguktól. A választási rendszert kell igazságossá tenni.

Beküldés dátuma: 2018. 01. 08.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Nemzeti konzultáció a családok védelméről

    Magyarország kormánya az egyetlen az Európai Unióban, amely rendszeresen megkérdezi az embereket az egész nemzetet érintő, fontos döntések meghozatala előtt.

  • Csornán felkészültek a télies időjárásra

    Jelentős havazással idén év vége fele még nem kellett számolnia a lakosságnak, de az önkormányzat időben szeretne felkészülni a váratlan helyzetekre, ezért hó- és síkosság-mentesítésről tartottak nemrég sajtótájékoztatót a csornai városházán.

  • Eredményes esztendeje volt a kungfusoknak

    Cser István szerint sok edző és csapatvezető szívesen elfogadná a Kisalföldi Shaolin Kung-Fu SE versenyzői által elért idei eredményeket.

  • Tartalmas, szórakoztató családi délután Beledben

    A szociális intézményeket nem veti fel a pénz, ezért ha segíteni akarnak az elesetteken, adománygyűjtő akciót hirdetnek.

  • Márton-napi vigadalom

    Vásárosfaluban mulatsággal töltötték a karácsonyi böjt előtti utolsó hétvégét, de ezt megelőzően komoly, nagy jelentőségű bejelentések hangoztak el: idén összesen közel ötven millió forint pályázati pénzt nyert a néhány száz lelket számláló kisközség.