Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

Államalapító királyunk nélkülözött minden öncélúságot

Szent István király példát mutat valamennyi államférfinak, de mintául szolgálhat minden olyan embernek, aki a közért vagy hazájáért dolgozik – fogalmazott az augusztus 20-i ünnepség csornai szónoka. Évezredes megmaradásunk záloga az a fejlődés, melyet államalapító királyunk küzdelmei mutattak meg nekünk – hangsúlyozta dr. Bónáné dr. Németh Katalin.

– Szent István király egész életútján hatalmas elszánt-sággal, ugyanakkor végte-len alázattal szolgálta nemzetét. Puritán jelleme és rendíthetetlen hite vezette munkájában, ezért állhat példaként a ké-sőbbi korok és a ma embere előtt egy-aránt – fogalmazott dr. Bónáné dr. Németh Katalin. István király tetteinek ereje ép-pen abban rejlett, hogy nélkülözött min-den öncélúságot, tetteivel a közösség ér-dekeit szolgálta – tette hozzá Csorna pol-gármestere, aki szerint biztonságot, hitet, reményt és jövőt adott egy fiatal nem-zetnek, melyet példája és tanításai nyo-mán napjainkban lélekben a nagy nem-zetek közt tartanak számon.
Az ünnepi beszédet követően a Csorna város önkormányzata általa alapított kitüntetések átadására került sor.
A katasztrófavédelem területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréséül Pro Csorna Emlékéremben részesült a Csornai Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Posztumusz Csorna Szolgálatáért Díjat kapott Freier József zenepedagógus életen át tartó, lelkiismeretes, példaértékű, maradandó értéket alkotó kulturális munkája elismeréseként. Idén hárman kapták meg a Csorna Szolgálatáért Díjat: Majorné Molnár Mária pedagógus több évtizedes, lelkiismeretes, magas színvonalú szakmai munkája elismeréséül; Szalka Flórián a Csornai Sportegyesület volt sportolója és edzője, felügyelőbizottsági tag több évtizedes, lelkiismeretes, önzetlen, példaértékű, az egyesület működését támogató munkájáért; valamint Pintér Lászlóné a Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete csoportvezetője több évtizedes lelkiismeretes, odaadó, segítőkész és példaértékű munkája elismeréseként.
Az új kenyeret Varga Balázs plébános, Tubán József, valamint Erlitz Anita lelkész áldotta meg. A megemlékezés végén a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes „Esszencia” című műsorában Közép-Európa táncaiból mutatott be válogatást.

Beküldés dátuma: 2018. 08. 28.

Kapcsolódó hírek

További hírek

  • Kapuvár egykori focistája irányítja a KSE-t

    Kapuvár focicsapata nyolc éven át játszott az NB III-ban. A KSE vezetője szerint hullámzó teljesítménnyel, de mégis mutattak valami állandóságot a város sportéletében.

  • Kívül-belül megszépült az evangélikus templom

    Beledben április 13-ára Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökének prédikációs szolgálatával hálaadó istentiszteletet terveznek a nemrég felújított evangélikus templomban.

  • A Mi Hazánk Mozgalom szimpatizánstalálkozója Csornán

    A Mi Hazánk Mozgalom egyik politikai konglomerátummal sem társul – jelentette ki Toroczkai László csornai látogatása alkalmával.

  • Erős táncos közösség a Pántlika

    A Pántlika Néptáncegyüttestől és az utánpótlásbázist jelentő Timaffy László Alapfokú Művészetoktatási Intézményből lehetőség szerint valamennyi korosztály képviselteti magát évszaktól függetlenül, egész esztendőn át a különböző kulturális rendezvényeken.

  • Céltudatos karatésok a Castrumban

    A fiatal utánpótlás versenyzők eredményeivel 2018-ban a Castrum a legjobb tíz klub között végzett az országos pontversenyben.