Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem
Hirdetés

A szárföldiek sok évtizedes vágya válik valóra: új óvodát építenek a faluban

Az 1023 lelkes Szárföldön javuló tendenciát mutat a gyermeklétszám alakulása. 2006-ban még azért küzdött a település, hogy megmaradjon az általános iskola alsó tagozata, idén pedig újabb osztályt kellett nyitni a kisiskolásoknak. 2017 szeptemberétől ötven gyermeket iratnak be az óvodába, ami ilyen kis település esetében komoly bizakodásra adhat okot.

A szárföldiek sok-sok évtizedes vágya válik valóra: új óvodát építenek a 150 esztendős épület helyett. Az óvónők próbálták szépíteni az ódon falakat és mindent megtettek annak érdekében, hogy jól érezzék magukat a kicsik, de az épületből újat, vagy sokkal jobbat ők sem tudtak varázsolni. Az ingatlan olyan szinten elavult, hogy felújításra nem is gondolhattak.
Meghallotta és megértette szándékukat a kormányzat, így állami segítséggel, a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében készül el a konyhával, étkezővel kiegészített, két csoport elhelyezésére alkalmas, 470 m2-es Szárföldi Búzavirág Óvoda. Horváth Ferenc elmondta, hogy a beruházásra 154 millió forint állami támogatást kapnak, melyet közel 40 millió önrésszel kell kipótolniuk. Ha minden a tervek szerint halad, augusztus közepén meg lesz a műszaki átadás, és 2017 szeptemberétől már az új óvodába érkezhetnek a gyerekek.
– A mai kornak megfelelő, modern óvodában lehetnek a gyermekeink. Nagyon jó helyen sikerült telket vásárolnunk, az iskola mellett. Eddig az óvodai konyháról kapták az iskolások is a tízórait és az ebédet. Az új épülettel ez a probléma is megoldódik, mert nem kell szállítani az ennivalót, hanem a nagyobbak csak átsétálnak a két intézményt összekötő közös udvaron, és elfogyaszthatják az ételt – fogalmazott Horváth Ferenc, hozzátéve: Szeretném megköszönni a szülők kitartását, azt, hogy nem vitték máshova a gyerekeket, mert bíztak az ígéretünkben, amely szerint lesz új óvodánk.
Szárföld újonnan nyitott utcája szinte teljes mértékben benépesült, és négy-öt olyan eladásra váró telek van még a faluban, amely nem az önkormányzat tulajdonában van. A nagy méretű ingatlanjaikhoz ragaszkodó emberek közül egyre többen rájönnek, hogy az évek múlásával nem képesek gondozni kertjeiket, ezért azok is értékesítésre kerülnek. A családalapításra vállalkozó fiatalok pedig gyarapítják Szárföld lélekszámát.
Horváth Ferenc végül elmondta, hogy június 24-én rendezik a főzőversennyel kiegészített, kulturális programokban bővelkedő szárföldi falunapot, melyre sok szeretettel várják az látogatókat.

Beküldés dátuma: 2017. 05. 30.

További hírek