Aktuális televízió, újság és internetes hirdetési ajánlatunk Megnézem

A kónyiak óvják egészségüket

Száznál több érdeklődő kísérte figyelemmel az idén megrendezett kónyi egészségnapot. A szakemberek örülnek annak, hogy az emberek egyre tudatosabban ügyelnek testi és lelki épségük megőrzésére.

A kónyiak minden esztendőben várják az egészségnapot, amelyen a megszokott programok és szűrések mellett mindig megjelenik valami újdonság. A természetgyógyász egyéni tanácsokkal látta el az érdeklődőket, a frissítő masszázs pedig egy helybeli hölgy felajánlásából valósulhatott meg. Ugyancsak újdonságnak szánták a lábápoló és gyógypedikűrös szolgáltatásait, valamint tartásjavító tornán is részt vehettek a vállalkozóbb szellemű érdeklődők. A flabelost bárki kipróbálhatta az egészségnapon, továbbá a természetes ételek kóstolója sem maradt ki a programokból.
A kónyi egészségnapon a legtöbbször kiszűrnek olyan pácienseket, akik tudatában voltak például a magas vérnyomásuknak vagy egyéb betegségüknek, de ez a vizsgálati eredmény adta meg nekik azt a végső elhatározást, hogy felkeressék háziorvosukat. Szintén a szűrőprogramnak köszönhető, hogy olyan egészségügyi problémák is a felszínre kerülnek, amelyekről viszont fogalma sem volt az illetőnek.
Mivel sokba kerülnek a vizsgálatokhoz használt tesztcsíkok, Kóny Község Önkormányzata finanszírozza a rendezvényt, a szociális központ pedig vállalva a szervezőmunkát, a szakmai hátteret biztosítja mindehhez.
November végén indult a kónyi szociális és gyermekjóléti központ jótékonysági élelmiszergyűjtő akciója, és ennek apropójából tartós élelmiszert, valamint édességet várnak december 15-éig a gyűjtőpontokra: a szociális központ irodájába, az általános iskolába, az óvodába és a Rákóczi utcai Coop élelmiszerboltba. Az adományokat karácsony előtt juttatják el a rászoruló családoknak.
– Nagyon büszke vagyok a kónyiakra, mert mindig példamutatóan vesznek részt az ilyen akciókon – fogalmazott Allerné Kiss Edina, a szociális központ vezetője.
A Kónyi Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ 4 millió 285 ezer forintot nyert infokommunikációs fejlesztésre. Az összegből asztali számítógépeket, laptopokat, nyomtatókat, fénymásolót, és az eszközök működtetéséhez szükséges szoftvereket szerezték be. A bölcsőde udvarának korszerűsítésére 7 millió 544 ezer forintot nyertek, melyből felújították a kerítést, árnyékolópavilont, járdákat építettek, elkészült az új gyepszőnyeg, a játékok telepítését pedig megkezdték.

Beküldés dátuma: 2017. 12. 04.

Kapcsolódó hírek

  • Átadták Kóny új piacterét

    A terveknek megfelelően, jó minőségben, határidőre elkészült Kóny új piactere. A terület visszanyerte régi funkcióját, mert valamikor is vásártér működött ezen a helyen.

További hírek

  • Tanácsadó testület segíti az atya munkáját

    – Jó dolgozni ebben a beledi egyházközségben, csak egy szívfájdalmunk van, hogy kevés a gyerek a szentmiséken.

  • Becsengettek a kapuvári iskolákban

    Az elsősök eleinte csak tizenöt-húsz percig képesek figyelemmel kísérni az órákat, ezért a tanítók sok intenzív mozgást és játékot csempésznek be mindennapjaikba.

  • Sorban újulnak meg Csorna utcái, közterei

    A 2014-ben megalakult csornai képviselő-testület jelenleg a tizenhetedik felújított utcánál tart, és előkészítették a következő két szakasz rendbetételét is.

  • Új igazgató a katolikus intézmény élén

      „Veni Sancte”, azaz Jöjj Szentlélek! imádsággal indult a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda 2018/2019-es nevelési éve, majd a püspök által celebrált szentmise után ünnepélyes tanévnyitón vettek részt a gyerekek és az intézmény pedagógusai.

  • Megújult környezetben várják a gyerekeket

    Idén ősztől közel hetven gyermeket várnak a beledi óvodába. Sokak által várva várt eseménnyel kezdődik a 2018/19-es nevelési év Beledben, mert a gyerekek és az óvónők végre birtokukba vehetik a felújított óvodát.